BÚVÁR BLOG

Hétezeréves víz alatti út Horvátországban

Hétezer éves utat találtak a Földközi-tenger mélyén Horvátországban

Horvátországban találták meg műholdképek alapján gondosan egymásra helyezett kőlapokból készült utat mélyen a tenger fenekén.

Az utat a neolitikus Soline lelőhelyen találták, amely a horvátországi Korčula-sziget partjainál fekszik. A kutatók szerint az ősi átjáró egykor egy mesterséges szigeten fekvő településsel kötötte össze a szigetet, de az út jelenleg 4-5 méterrel az Adriai-tenger alatt, a Földközi-tengerben fekszik. Soline maradványait a Korčula körüli vizekről készült műholdfelvételek alapján azonosították először 2021-ben, amikor is felfigyeltek a víz alatti "különös struktúrákra" – számol be róla a Vice.

Kutatás közben a régészek egy ősi település falaira bukkantak, amelyet úgy tűnt, hogy egy keskeny földsáv köt össze a főszigettel. A jelenleg víz alatti helyet vélhetően a neolitikus Hvar kultúra építtette, amely egykor az Adriai-tenger keleti részét foglalta el. Habár a Soline-ból származó szerves leleteket körülbelül 4900 évvel ezelőttre datálták szénalapú kormghatározással, a kutatók szerint az újonnan felfedezett út valószínűleg még ennél is több évezreddel régebbi. A gondosan egymásra rakott kőlapokból készült, körülbelül 4 méter széles utat a tengerfenéken sárrétegek alatt fedezték fel.

A Zadari Egyetem közleménye szerint az ősi út egykor Soline-t Korčulával kötötte össze, és már 7000 évvel ezelőtt is használatban lehetett. A település többi részéhez hasonlóan a az út is azért maradhatott fenn évezredeket követően, mert a horvát tengerpart körényki szigetek megvédik a térséget a nagyobb hullámveréstől.

A neolitikus út felfedezésének bejelentésével együtt a kutatók kitértek a Gradina-öböl körül, Korčula túloldalán, folyamatban lévő feltárásuk részleteire is – itt a régészek a közelmúltban azonosítottak egy második víz alatti települést Soline-hoz hasonló mélységben, amely szinte teljesen megegyezik a két évvel ezelőtt felfedezett lelőhellyel. Az ásatáskor számos kőkorszaki lelet került elő, köztük kovakő pengék, kőbalták és malomkövek töredékei is. A Soline-ban találtakhoz hasonlóan ezek a nemrégiben felfedezett tárgyak is a hvari kultúrához köthetőek.

A víz alatti kutatások mellett a régészek ősi lelőhelyeket is feltárnak a szárazföldön, köztük egy barlangot a közeli Vela Luka városában, amelyet legalább 19 000 éve számos különböző kultúra, köztük a Hvar is használt.

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.06.10 08:15 - 19,8Cº

Vélemények

reviewer-photo
Vaszari Krisztián
Segítőkész, barátságos csapat, családias légkör és egy csodálatos élmény volt! Köszönjük! :)
reviewer-photo
Dalma Bobula
Szuper búvár csapat! Nagyon segítőkészek és profik :)
reviewer-photo
Ildikó Horváth
Teljes egészében szuperül éreztük magunkat.szuper csapat, szuper biztonságban. sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodás dolog a merülé...
reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Boraszat Orokos
Legyen egy ajándék 🎁 de lehet egy új kezdett. Jól szervezett csapat .Egy felejthetetlen élmény akár bakancslistádon egy pipa ki ...
reviewer-photo
Gábor Bognár Nagy
Professionelle Tauchschule mit coolen Lehrer, top equipment, tolle guides gute Preise für Tauchkurse sowie fun dives.
reviewer-photo
Gyula Bali
Nagyon jól éreztem magam! A következő: Neufeld
reviewer-photo
Will Cragin
An awesome diving experience. Balazs was very accommodating with everything, especially with the fact that I don't speak much Hungarian. He was able to speak ...
reviewer-photo
Attila Zombori
Neufeldi merülésen vettünk részt, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. A szervezők professzionálisak, kedvesek. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Zoltán Papp
Nagyon jó élmény volt, csak ajánlani tudom az élménymerülést :)
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...