BÚVÁR BLOG

Rejtélyes hajóroncsot találtak a Balti-tenger mélyén

Rejtélyes hajóroncsot találtak a Balti-tenger mélyén

A hajó eredetéről egyelőre semmit sem tudni azon kívül, hogy alakja alapján a reneszánsz korra teszik építését.

Az állapota a felfedezői szerint szinte tökéletes maradt, köszönhetően a hideg északi tengervíz konzerváló hatásának.

A roncs ott létére először 2009-ben érkeztek az első jelek, amikor a svéd tengerészeti hatóság szonárral térképezte fel a tengerfeneket, és egy visszhang-anomáliára lettek figyelmesek a lelőhely fölött. Aztán idén egy tenger alatti kutatócég, amely egy jövőbeli víz alatti gázvezeték nyomvonala mentén derítette fel a környezetet, automata kamerája látta meg elsőként a roncsot fél évezred után. Ezután kezdődött meg a roncs tudományos vizsgálata.

Az oxigénhiány, illetve a fagypontnál alig valamivel melegebb víz meggátolták, hogy a szokásos korhadási folyamatok beinduljanak a roncs faanyagán. A brit Southamptoni Egyetem kutatói által vezetett tengeri régészek a hajót szinte teljesen sértetlen állapotban találták, a hajótest elejétől a végéig egyben van, sőt az árbócok némelyike is áll még, sőt itt-ott még kötélmaradványok is felfedezhetők rajta. A fedélzeten még egy csónakot is találtak. A márciusi expedíció során több ezer nagy felbontású képet készítettek a hajóról, így 3D-s grafikát készítettek róla.

A hajó vélhetően kereskedelmi célokat szolgált, és nem hadihajó volt, bizonyos fegyverekkel mégis felszerelték - ez abban az időben ajánlott életbiztosításnak számított még a polgári hajókon is. A hajó hossza 16-20 méter hosszú. bár ez nem tűnik olyan nagynak, érdemes tudni, hogy a nagyjából ugyanebben az időben hajózó Santa Maria, Kolumbusz zászlóshajója sem lehetett nagyobb ennél. A Santa Marián a jegyzőkönyvek szerit 52 fős legénység utazott.

A hajó pontos származási helye és neve egyelőre nem ismert, így a régészek Okänt Skepp néven emlegetik, ami svédül ismeretlen hajót jelent. A pontos helyszínt szándékosan titokban tartják, hogy megakadályozzák a kincsvadászok dúlását. A tervek szerint hamarosan újra lemerülnek a hajóhoz, hogy tovább vizsgálják, és legfőképpen mintát vegyenek a faanyagából. A fa laboratóriumi vizsgálata ugyanis fényt deríthet arra, hogy pontosan mikor és hol építették.

[index.hu]

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.09.22 19:15 - 21,3Cº

Vélemények

reviewer-photo
Anita Török-Markó
Jó hangulatúak az elméleti óràk, érdekes és sok új dolgot lehet tanulni. Izgalommal vàrom a gyakorlati részét 😉
reviewer-photo
Vaszari Krisztián
Segítőkész, barátságos csapat, családias légkör és egy csodálatos élmény volt! Köszönjük! :)
reviewer-photo
Viktória Szórádi-Pinezits
Határok feszegetése, adrenalin, szuper társaság, még szuperebb oktató. Összegezve két szóval: felejthetetlen élmény...
reviewer-photo
Dalma Bobula
Szuper búvár csapat! Nagyon segítőkészek és profik :)
reviewer-photo
Zoltán Papp
Nagyon jó élmény volt, csak ajánlani tudom az élménymerülést :)
reviewer-photo
Gyula Bali
Nagyon jól éreztem magam! A következő: Neufeld
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
reviewer-photo
Boraszat Orokos
Legyen egy ajándék 🎁 de lehet egy új kezdett. Jól szervezett csapat .Egy felejthetetlen élmény akár bakancslistádon egy pipa ki ...
reviewer-photo
Balázs Vass
Szerintem szuper hely ;)
reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Csilla Szabó
Nagyon profi szervezés. A biztonságèrzet maximális. Mindig jó a csapat ès remek a hangulat! :) Bárkinek bármilyen fenntartása van ...