BÚVÁR BLOG

HMS Triumph

Rejtélyesen eltűnt tengeralattjáró maradványait fedezték fel a búvárok

A második világháború idején, 1942-ben küldetés közben rejtélyes körülmények közt eltűnt H.M.S. Triumph brit tengeralattjáró roncsát fedezték fel a görög partoknál.


A roncsra az Égei-tengerben, 203 méteres mélységben, a partoktól több tucat kilométerre talált rá Kosztasz Thoktadirisz görög búvár csapata, amely 1998 óta kutat a tengeralattjáró maradványai után – közölte az MTI az ANA görög hírügynökség értesülését.

A T osztályú, 84 méter hosszú tengeralattjáró a Görögország náci megszállása ellen küzdő ellenállásnak és a brit titkosszolgálatoknak nyújtott támogatást. A legénység mind a 64 tagja meghalt a hajótöréskor – mondta Kosztasz Thoktadirisz az ANA hírügynökség szerint.

A TRIUMPH MINTEGY HÚSZ HARCI KÜLDETÉST HAJTOTT VÉGRE 1939 ÉS 1942 KÖZÖTT.

A brit tengeralattjáró 1941 márciusában kezdett az Égei-tengeren küldetéseket teljesíteni, az akkor olasz megszállás alatt lévő Dodekanészosz-szigetcsoportnál, ahol az ellenség számos hadihajóját, közöttük a Salpa olasz tengeralattjárót süllyesztette el – írták.

Nyolcvanegy év után találták meg a tengeralattjárót

1942. január 23-án azonban, a 21. Égei-tengeri küldetés során a brit haditengerészet azt jelentette, hogy a Triumph tengeralattjárót „eltűntnek tekintik”.

Utoljára egy olasz pilóta látta a brit tengeralattjárót az Athén közelében fekvő Szaronik-öbölben, a Szunion-fok magasságában.

A hajótörés különböző feltételezett okai között szerepelt, hogy aknára futott Mikosz-sziget partjainál, a német hadsereg az olasz ügynökök segítségével elfogta, valamint az is, hogy robbanás történt a hajó orrában – mondta el Kosztasz Thoktadirisz.

A HAJÓTÖRÉSEKRE SZAKOSODOTT BÚVÁR BRIT, NÉMET, OLASZ ÉS GÖRÖG LEVÉLTÁRAKBAN KUTATOTT, MIELŐTT SIKERÜLT AZONOSÍTANIA A RONCS HELYÉT.

„Ez volt életem leghosszabb és legköltségesebb feladata” – vallotta be a görög hírügynökségnek. Korábban számos orosz és máltai kutatócsapat utazott Görögországba, hogy a roncs után kutasson.

forrás: index.hu

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.09.22 19:45 - 21,3Cº

Vélemények

reviewer-photo
Tamás Varga
Nagyon jó és kedves csapat, jól tanítanak és gazdag élmyeket lehet szerezni.
reviewer-photo
Ildikó Horváth
Teljes egészében szuperül éreztük magunkat.szuper csapat, szuper biztonságban. sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodás dolog a merülé...
reviewer-photo
Zsófia Kulcsár
Fantasztikus élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Anikó Szekó
Tényleg élmény volt az élménymerülés. Profi szervezés, türelmes segítőkész oktatóval. Ajánlom mindenkinek aki ...
reviewer-photo
Will Cragin
An awesome diving experience. Balazs was very accommodating with everything, especially with the fact that I don't speak much Hungarian. He was able to speak ...
reviewer-photo
Gábor Krajczár
Remek oktatás, kemény vizsgabiztos :-) de megéri, az élmény felbecsülhetetlen!
reviewer-photo
Hajnalka Kiffovics
Megbiztható oktatás, szuper élmények, jó hangulat.Egy új élménnyel lettem gazdagabb! :)
reviewer-photo
Gergely Jaczkó
Jó társaság, nagyon jó túrák és egy nagyon nyugodt jó fej oktató aki a nehéz diákokat is jól ...
reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
reviewer-photo
János Jaczkó
Rugalmas oktatási rend. Magabiztosságot nyugalmat kifejező oktató ! Azt hogy OWD búvár lettem részben neki is ( fiamnak és persze kis ré...