BÚVÁR BLOG

Jason Statham ismét megküzdhet az őskori óriáscápával

Jason Statham ismét megküzdhet az őskori óriáscápával

Jason Statham filmes karrierje során sok mindent legyőzött már, az egyik nagy trófeája mindenképpen Meg.

Meg az őskorszakból itt maradt cápa, amely a 2018-as Meg – Az őscápa című óriásszörnyes filmben szabadult el és garázdálkodott a világ tengereiben.

A Jon Turteltaub által rendezett alkotás cirka 150 millió dollárból készült és 530 millió dollárt söpört be a mozikban, így nem is olyan meglepő, hogy pár év elteltével jön a folytatás.

A Variety információi szerint a második rész már készül is a Warner Bros. tulajdonába tartozó, London melletti Leavesden stúdióban, ahol a Harry Potter– és a Batman-filmeket is forgatták. Címe Meg 2: The Trench lesz, ami arra utal, hogy az őscápa otthonául szolgáló mélytengeri árok fontos helyszín lesz majd a sztoriban. A lap úgy tudja, hogy Statham is visszatér a Meggel megküzdő haditengerészeti mentőbúvárként, Jonasként. Stathamnek amúgy ez a szerep olyannyira testhezálló, hogy filmes karrierje előtt ő világklasszis búvár volt, aki képviselte Nagy-Britanniát merülési versenyeken.

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.09.22 18:45 - 21,3Cº

Vélemények

reviewer-photo
Ildikó Horváth
Teljes egészében szuperül éreztük magunkat.szuper csapat, szuper biztonságban. sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodás dolog a merülé...
reviewer-photo
Viktória Szórádi-Pinezits
Határok feszegetése, adrenalin, szuper társaság, még szuperebb oktató. Összegezve két szóval: felejthetetlen élmény...
reviewer-photo
Balázs Vass
Szerintem szuper hely ;)
reviewer-photo
Ákos Szórádi
Hatalmas élmény és egy nagyon jó kis csapat jött össze az első pillanattól kezdve!🙂 Mindenkinek csak ajánlani tudom, bármilyen fé...
reviewer-photo
Tamás Török
Minden szuper, várjuk a folytatást :)
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
reviewer-photo
Nikoletta Farkas
Március 17-én volt a férjem élmény merülésen. Most ott tartunk, hogy az egész család szeretne merülni ... ...
reviewer-photo
Zsófia Kulcsár
Fantasztikus élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Andor Tóth
Profi, baratságos csapat, végig biztonságban éreztük magunkat csak ajánlani tudom.
reviewer-photo
Tamás Varga
Nagyon jó és kedves csapat, jól tanítanak és gazdag élmyeket lehet szerezni.
reviewer-photo
Dalma Bobula
Szuper búvár csapat! Nagyon segítőkészek és profik :)