BÚVÁR BLOG

Katonák a vízen

Hadihajós, tűzszerész búvár és speciális tűzszerész katonák bevonásával hajtott végre törzsgyakorlást az MH Hadikikötőben.

Az ,,Úszó Erőd" tábori kihelyezési hét keretében gyakorló törzs koordinálta és irányította a végrehajtó erők munkáját. A folyamatok ellenőrzését nagymértékben segítette a munkaállomáson telepített speciális hajó nyomkövető rendszer, valamint rádió nyomkövető terminál.

A törzs és a hadihajós katonák különböző fiktív harcérintkezéseket modelleztek, térképen és hadműveleti naplón lekövetve az eseményeket, de gyakorlati elemként egészségügyi vészhelyzeti szimuláción is részt vett az állomány.

A hadihajós környezet specifikus balesetek ellátására felkészítő foglalkozás során, valós helyzethez hasonló terhelést igyekeztek biztosítani az oktatók. Ennek során egy sérültet szimbolizáló bábut menekítettek ki a gépházból, majd láttak el a résztvevők. A kezelendő egészségügyi vészhelyzetet valóságosabbá tette a bábu élethű maszkolása. Az ellátást pedig nehezítették a változó fényeffektusok, a zaj, a füst és a csökkent látótávolság is. A komoly fizikai és pszichikai megterhelés ellenére kiválóan teljesített a legénység.

A gyakorlat zárónapjának hadihajós és tűzszerész búvár mozzanatait a NATO felajánlott erők, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ-MND-C) delegációja is megtekintette.

További fényképek a honvedelem.hu oldalán

forrás: honvedelem.hu

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.09.22 17:45 - 21,4Cº

Vélemények

reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Nikoletta Farkas
Március 17-én volt a férjem élmény merülésen. Most ott tartunk, hogy az egész család szeretne merülni ... ...
reviewer-photo
Boraszat Orokos
Legyen egy ajándék 🎁 de lehet egy új kezdett. Jól szervezett csapat .Egy felejthetetlen élmény akár bakancslistádon egy pipa ki ...
reviewer-photo
Viktória Szórádi-Pinezits
Határok feszegetése, adrenalin, szuper társaság, még szuperebb oktató. Összegezve két szóval: felejthetetlen élmény...
reviewer-photo
Gábor Gáncs
A legjobb csapat. Gyertek ide.
reviewer-photo
Beáta Kremser
Remek élmény :)
reviewer-photo
Zsófia Kulcsár
Fantasztikus élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Ákos Szórádi
Hatalmas élmény és egy nagyon jó kis csapat jött össze az első pillanattól kezdve!🙂 Mindenkinek csak ajánlani tudom, bármilyen fé...
reviewer-photo
Balázs Vass
Szerintem szuper hely ;)
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
reviewer-photo
Gábor Bognár Nagy
Professionelle Tauchschule mit coolen Lehrer, top equipment, tolle guides gute Preise für Tauchkurse sowie fun dives.