BÚVÁR BLOG

Búvárklub - Sorozatajánló

Búvárklub - Sorozatajánló

A sorozat egy csapat fiatal búvár történetét követi nyomon, akik barátjukat keresik, miután eltűnt egy vihar során.

Az ifjúsági jelleg szerencsére nem jelent szigorú felső korhatárt a sorozatnak, max annyit, hogy a legkisebb gyerekemnek is bátran ajánlhatom, mert viszonylag ártalmatlan darabról van szó anélkül, hogy túlságosan is lekezelné a nézőit. A tenger(part)i látvány, a sok vizes felvétel pedig mindenképp nagy pluszt jelent.

Az alapszituációt 5 perc alatt, még a főcím előtt felépíti a sorozat, adott négy barátnő, akik együtt búvárkodnak (nevet adtak maguknak, konkrétan még saját “klubot” is szerveztek, aminek YouTube-csatornája is van). Egyszer azonban, amikor egy nagyobb vihar elől a partra sietnek vitorlásukkal, egyikük eltűnik a cudar körülmények között. Minden jel arra utal, hogy kiment a tengerre és az időjárás áldozata lett, de érthetően a barátai ebben nem sok logikát látnak.

Nyilván adja magát, hogy okkal tűnt el a lány, lehetséges, hogy elrabolták. A helyi ünnepre készülő kisvárost mindenképp felbolygatja az esemény, ráadásul az eltűnt lány apja a rendőrfőnök, aki komolyan vizsgálódik az ügyben, és persze a barátok sem tétlenkednek, és nyomozgatásukhoz kapnak plusz egy segítő kézpárt is, amikor egy, a városba frissen érkezett lány hozzájuk csapódik.

Ha tinilányok, akkor természetesen tinifiúk is vannak a képben, ráadásul a város némelyik felnőtt lakója is kiemelt szerepet kap, de az első két részben nem kezdik el a történetet boncolgatni, nem nagyon látjuk, hogy mire megy ki a játék. Bár persze vannak felfedezések a tengeren az ügy kapcsán, és lányok is rábukkannak baljóslatú dolgokra (az eltűnt lányt visszaemlékezésekkel és korábbi videófelvételekkel tartják képernyőn), melyek révén felfedeznek ezt-azt az áldozatról, de igazából minden csak felületes.

Valami van a háttérben, ezt sejthetjük, mint ahogy azt is, hogy senkiben sem érdemes bízni, de a rejtélyt csak óvatoskodva csepegtetik, inkább a lányok ismerkedésén és barátságán van a hangsúly az eltűnés ellenére viszonylag pozitív hangulatot sugallva, melybe ilyen-olyan okból mindig be lehet ékelni egy kis búvárkodást, tengerjárást, merülést – ha készítő lennék, akkor az összes részben találnék erre alkalmat.

Igazából semmi extra nincs a kezdésben, de szimpatikus, kellemes néznivalónak bizonyult. Erre mindenképp lehet építeni, bár nyilván épp úgy benne van, hogy 2-3 rész után is csak langyos lötyögés marad a sorozat. Meglátjuk, hogy képesek lesznek-e a készítők a folytatásban némiképp felcsavarni a tempót, de ha nem, akkor sem mondható, hogy zsákbamacskát árulna a Dive Club.

Nyilván a jellegénél fogva még véletlenül sem érdemes komolyabb fordulatszámra, eredeti WTF-okra, illetve kevésbé szappanos csavarokra számítani, de pár komolyabb témát lehet, hogy körbe fognak járni még akkor is, ha biztos vagyok benne, hogy a pozitív vibe-ot nem fogják sutba vágni.

A búvárklub a Netflixen

 

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.09.22 18:45 - 21,3Cº

Vélemények

reviewer-photo
Vaszari Krisztián
Segítőkész, barátságos csapat, családias légkör és egy csodálatos élmény volt! Köszönjük! :)
reviewer-photo
Balázs Vass
Szerintem szuper hely ;)
reviewer-photo
Will Cragin
An awesome diving experience. Balazs was very accommodating with everything, especially with the fact that I don't speak much Hungarian. He was able to speak ...
reviewer-photo
Csilla Szabó
Nagyon profi szervezés. A biztonságèrzet maximális. Mindig jó a csapat ès remek a hangulat! :) Bárkinek bármilyen fenntartása van ...
reviewer-photo
Boraszat Orokos
Legyen egy ajándék 🎁 de lehet egy új kezdett. Jól szervezett csapat .Egy felejthetetlen élmény akár bakancslistádon egy pipa ki ...
reviewer-photo
Gergely Jaczkó
Jó társaság, nagyon jó túrák és egy nagyon nyugodt jó fej oktató aki a nehéz diákokat is jól ...
reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Anikó Szekó
Tényleg élmény volt az élménymerülés. Profi szervezés, türelmes segítőkész oktatóval. Ajánlom mindenkinek aki ...
reviewer-photo
János Jaczkó
Rugalmas oktatási rend. Magabiztosságot nyugalmat kifejező oktató ! Azt hogy OWD búvár lettem részben neki is ( fiamnak és persze kis ré...
reviewer-photo
Nikoletta Farkas
Március 17-én volt a férjem élmény merülésen. Most ott tartunk, hogy az egész család szeretne merülni ... ...
reviewer-photo
Zsófia Kulcsár
Fantasztikus élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom!