BÚVÁR BLOG

Az év természetfotója 2022-ben – Daróczi Csaba: A halak csillagképe

Az év természetfotója 2022-ben – Daróczi Csaba: A halak csillagképe

A soltvadkerti tóba a lecsökkent vízszint miatt vizet pótoltak az év első hónapjaiban. A friss beáramló vízre rengeteg hal gyűlt össze a befolyásnál, remek fotótémát szolgáltatva.

Az volt a terv, hogy félig víz alatti képet készítsek éjszaka. Ez technikailag szép kihívás volt. A fényképezőgépnek egy üvegedényt ragasztottam, ennek pedig készíttettem szögvasakból egy olyan tartószerkezetet, ami mozdulatlanul tartja, és leszúrható a tófenékbe. Még világosban beállítottam a kompozíciót, és vártam az éjszakát. Az üvegedény elé beszórtam egy kevés haleledelt, hogy minél közelebb csaljam a halakat. A fényképezőt telefonról wifin keresztül oldottam ki (így láttam a kompozíciót is). Egy olyan manuális 15 mm-es objektívet használtam, aminek 1 cm a közelpontja, és a rekeszt is manuálisan lehet rajta állítani. 30 másodperces expozíciót használtam. Elvillantottam a vakukat 22-es blendénél, ezután kitekertem a rekeszt 4-ig, majd az élességet a végtelenbe. Sok éjszaka próbálkoztam vele, és mindig volt valami apró hiba az elkészült képen, amit másnap korrigálni kellett. Így került a Hold is a képre, mert az eredeti terv a Tejút volt, de napok alatt változott az ég képe is. Multiexpozícióval egyszerűbb lett volna elkészíteni, de ezt a fényképezőm sajnos csak JPG-módban tudja.

forrás: naturart.hu

 

Továbbiak

Klub információ

Diving Sopron búvárklub

9400 Sopron, IV. László király utca 4.
Kapcsolat velünk+36 70 3704686

Adatkezelés | ÁSZF | Rólunk

explorer


Neufeld: 2023.06.10 08:15 - 19,8Cº

Vélemények

reviewer-photo
Vanyi LASZLO
A reggeli talàlkozàstól az elköszönès pillanatàig nagyon jòl èreztem magam. Egy èletreszóló èlmènnyel lettem gazdagabb. ...
reviewer-photo
Gábor Krajczár
Remek oktatás, kemény vizsgabiztos :-) de megéri, az élmény felbecsülhetetlen!
reviewer-photo
Tamás Török
Minden szuper, várjuk a folytatást :)
reviewer-photo
Zsigmond Czap
Egy életre szóló hobbit sikerült szerezni a búvárklubnak köszönhetően! Mindenképpen csak ajánlani tudom!
reviewer-photo
Anikó Szekó
Tényleg élmény volt az élménymerülés. Profi szervezés, türelmes segítőkész oktatóval. Ajánlom mindenkinek aki ...
reviewer-photo
Anita Török-Markó
Jó hangulatúak az elméleti óràk, érdekes és sok új dolgot lehet tanulni. Izgalommal vàrom a gyakorlati részét 😉
reviewer-photo
Nikoletta Farkas
Március 17-én volt a férjem élmény merülésen. Most ott tartunk, hogy az egész család szeretne merülni ... ...
reviewer-photo
Csilla Vidáné Ivánkovics
Március 10-én vett részt 10 éves fiam az élmény búvárkodáson. Ha azt mondom egész hazaúton azt hallgattam: ...
reviewer-photo
Andor Tóth
Profi, baratságos csapat, végig biztonságban éreztük magunkat csak ajánlani tudom.
reviewer-photo
Gábor Gáncs
A legjobb csapat. Gyertek ide.
reviewer-photo
Gábor Bognár Nagy
Professionelle Tauchschule mit coolen Lehrer, top equipment, tolle guides gute Preise für Tauchkurse sowie fun dives.