• 70 370-4686
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Újfajta megoldással jelentkezik egy csapat, amely megoldja a víz alatti videózáshoz szükséges fény, illetve színelnyelődés problémáját.

Ha búvár vagy akkor tudod, hogy egyre mélyebbre merülve, a színek bizony eltűnnek a fizikából jól ismert fény elnyelődés (fény abszorpció) hatás következtében. A problémát tovább fokozza, hogy a színek nem egyszerre, hanem a különböző színek fényhosszának megfelelően tűnnek el. Így például elsőként a piros szín már körülbelül öt méteren eltűnik.

Sajnos ez a jelenség elég nagy gondot jelent a víz alatti videózásban. 

Természetesen ennek megoldására, használhatunk fényforrásokat, például videózáshoz videólámpákat, ám ezek hatótávolsága a víz alatt nem túl nagy. Illetve használhatunk különböző színszűrőket, melyek segítségével az eltűnt színeket tudjuk kissé kompenzálni. Azonban ha közvetlen fényforrást és színszűrőt is szeretnénk együtt használni, akkor ismét bajban vagyunk, mert ez szintén okozhat színekkel kapcsolatos problémát.

Erre a problémára dolgozott ki a Keldan Ligths csapata egy megoldást. 

Nézzétek meg a videójukat és döntéstek el ti, hogy sikerült-e nekik vagy sem.

 

 

 


Közeleg a nyár így a búvárkodás és a snorkelezés szezonja is.

Meg is jelentek az első ezzel kapcsolatos hirdetések, ahol például a cikkhez tartozó képen is látható "búvármaszkot hirdetnek".
Ezt szeretnénk kicsit tisztába tenni és elmagyarázni mire kell figyelni az ilyen típusú maszkok használatakor.

Az első és legfontosabb, hogy ezzel a maszkkal nem lehet légzőkészülékes merülést végrehajtani!
Szabadtűdős búvárkodásra pedig csak bizonyos szabályok betartásával használható.

Mivel a teljes arcot takaró maszkban nem lehet megoldani az egyenlítést (bár egy-két gyártó már felismerte ezt a problémát és megjelentek olyan verziók amiben már lehetséges) ezért mélyebbre ezzel a maszkkal veszélyes leúszni. A maszk a mi meglátásunk szerint semmi másra nem használható biztonságosan, mint a felszínen vagy nagyon a felszín közelében való snorkelezésre. Mivel nem kell külön légzőcsövet tartani a szájban ezért arra is megfelelő, hogy hosszabb ideig ússzunk vele a felszínen. 
Tehát a felszínen való úszáshoz, snorkelezéshez úgy gondoljuk kiválóan alkalmas, senkit nem akarnánk lebeszélni arról, hogy erre a célra ezt a maszkot használja.

A maszk használatakor továbbá kiemelten figyelni kell a légzésre. A felszínes vagy kapkodó légzés következtében megemelkedhet a maszkban a szén-dioxid szint, ami akár ájuláshoz is vezethet. 

És még egy jó tanács búvároktól: soha ne menj egyedül snorkelezni! Mindig leaglább ketten legyetek és vigyázzatok egymásra.

Ha szeretnél többet tudni például a légzőkészülékes búvárkodásról vagy a szabadtüdős búvárkodásról akkor várunk folyamatosan induló tanfolyamaink valamelyikén.
Alapfokú búvártanfolyam információ >>

 

A teljesség igénye nélkül itt van egy-két link amely ezzel a témával már foglalkozott előttünk:

https://snorkelaroundtheworld.com/2018/03/full-face-snorkel-mask-dangerous/

https://www.divein.com/full-face-snorkel-mask/

https://www.travelsauro.com/best-full-face-snorkel-masks/

https://watchyourselves.com/are-full-face-snorkel-masks-safe/

https://dipndive.com/blog/full-face-snorkeling-masks-pros-and-cons.html

 

 

 

 

 

 


Az Ocean Reef gyártócég kritikus hibára hívja fel a figyelmet az általuk gyártott Neptun Space Full Face maszkokkal kapcsolatban.

A gyártó által kiadott közleményben mindenkit arra kérnek aki ilyen termékekkel rendelkezik, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a termék forgalmazójával, vagy a gyártóval.

A gyártó által kiadott hivatalos közlemény >>

 

 

 

 


© 2019 Diving Sopron. All Rights Reserved.